Ma ott vagyok, ahol lenni szerettem volna – Így kávéznak ők, 3. rész

2020-05-27

Már 2008-ban Junior Príma Díjjal tüntették ki, azóta számtalan kimagasló tervezői munka van a háta mögött. Egyetemi oktató, a 2017-es Lipcsei Nemzetközi Könyvvásárra alkotótársaival közösen tervezett magyar pavilon hazai és nemzetközi viszonylatban is rangos elismerést kapott. Miért választotta az építész szakmát, mely projektjeire a legbüszkébb, és egyáltalán, kávézik-e Sztranyák Gergely? Ezekről beszélgettünk a fiatal pécsi építésszel, aki számára már az egyetem másodévében kiderült, nincs visszaút, ez az ő pályája.

Az építész, és úgy általában a kreatív, tervező munkát igénylő szakmákról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egy kávésbögre a tervezőasztal állandó kelléke. Mennyire igaz ez? Te szoktál kávézni?

Abszolút! Miközben válaszolok a kérdésedre, egy kávésbögre pihen a laptopom mellett.

Mit tesz hozzá a napodhoz a kávézás élménye? Mennyiben ad plusz energiákat a munkád során?

A jelentőségét inkább akkor érzem, amikor nem iszom kávét. A kávé hiánya rávilágít a kávé jelentőségére. Olyankor fáradékonyabb vagyok, kevésbé vág az agyam.

A kávézás lehet egyfajta közösségi élmény is. Kollégáiddal mennyire jellemző, hogy egy kávé felett ötleteltek?

Eléggé hétköznapi szituáció.

A kortárs hazai építészet nagy könyvébe nagyon sok projekteddel beírtad már a neved. Miért választottad ezt a szakmát, mi az, ami megfogott benne?

Az alkotás, a létrehozás élménye elsősorban. Egyetemista másodéves koromban kapott el a gépszíj, addig a művészeti pálya is nagyon érdekelt, gondolkodtam az átjelentkezésen. Utána viszont nem volt visszaút, végérvényesen az építészet mellett tettem le a voksomat. Az egyetem végére felépítettem, majd közvetlenül utána lenulláztam magam. Ma, 10 év szakmagyakorlás után úgy érzem, ott vagyok, ahol lenni szerettem volna. Szimplán élvezem, amit csinálok.

Hogyan jellemeznéd a munkádat, melyek azok a stílusjegyek, amelyek rád jellemzőek?

Egy kifejezett stílus nincs, inkább berögzülések vannak, amelyeknek a visszaépítésén dolgozom. Megrendelő, helyszín és matéria van, na meg a tervező habitusa. Ebből áll össze minden.

Legyen szó lakóépületekről, közösségi terekről vagy akár belsőépítészeti dizájnról, kiemelkedő munkák sorát találhatjuk meg a weboldaladon referenciaként. Milyen számodra az ideális projekt?

Inkább azt mondanám, hogy ideális megrendelő kell. Sajnos, ahogyan minden szakmában, az építészetben is előfordul, mivel különböző típusú emberek vagyunk, hogy van olyan, hogy valakivel kevésbé tudunk együtt dolgozni vagy közös eredményeket elérni. Szerencsére még nem sok ilyen esetbe futottam bele. Itt is igaz a fordított arányosság a tervezői díj és az elvárások között. Ha én tervezem, kevesebbe kerül, ha te tervezed, és én csak lerajzolom, akkor sokkal többe, mivel abban számomra nincs élvezet. Igazából ilyen munkát el sem vállalok, ha időben kiderül, aminek ki kell. De az én praxisomban nagyon fontos, hogy megfeleljek messzemenően a megbízóm igényeinek. Nem vagyok erőszakos, sőt. Hajlandó vagyok extrém sok munkát beletenni egy tervezésbe a közös eredmény érdekében. A lényeg, hogy mindketten elégedettek legyünk a legvégén. A projekt jellege mindegy, nem szűkítem le az érdeklődési kört.

Egy 2014-es publikációdban a kortárs építészet és az alternatív építőanyagok kapcsolatáról írtál. Hogyan látod, mennyiben változott, illetve erősödött a fenntarthatóság előtérbe helyezése a tervezésben és a kivitelezésben?

Úgy látom, hogy van változás, de sajnos nem komplex a megközelítés. Például a jogszabályi környezet nem támogatja a passzív napenergia hasznosítást, legalábbis nem lehet vele számolni (és itt most nem a napelemre gondolok). Inkább technokrata a megközelítés. Az alternatív építőanyagok használata még mindig nem egyszerű, bár érthető a bizalmatlanság velük szemben. Nem baj, ha minősített egy építőanyag, hiszen ebben az esetben van, aki károk, tartóssági problémák esetén számon kérhető. Ettől függetlenül a munkáimba igyekszem beépíteni a fenntarthatóság szempontjait. Ez nem csak anyagi kérdés, ugyanannyira téri is.

Számos díjjal ismerték el már a munkádat, 2008-ban Junior Príma Díjjal tüntettek ki, 2019-ben pedig nemzetközi és hazai berkekben is rangos elismerést kapott a 2017-es Lipcsei Könyvvásárra tervezett magyar pavilonotok. Mit jelentenek számodra ezek a díjak?

Jól esik, mert mutatja, hogy nem csak én gondolom jónak, amit csinálok. De túlzottan nem változtatja meg az ember életét. Jobban érdekel a következő kihívás, mint a fürdőzés az elismerésben.

A lipcsei magyar pavilon esetében az irodalmat kellett egy installáción keresztül bemutatnotok, amelyben nemcsak az építészet, de a tipográfia, a grafika és a design is nagy hangsúlyt kapott. Melyek azok a társterületek, amelyek az építész munkáját támogatják egy ilyen komplex feladat esetében?

A társterületek akkor izgalmasak, ha együttműködés, kölcsönhatás alakul ki. Konkrétan ebben a projektben Salát Zalán Péter art direktor, a húgom, Sztranyák Zsófia grafikus és építész társam, Zilahi Péter alkotta a csapatot. A mi párbeszédünk eredménye a Lipcsei Könyvhét magyar pavilonja. A grafika sokat segített a koncepció közvetítésében. Azért itt sem elhanyagolható szempont, hogy a megbízónk, a Collegium Hungaricum Berlin akkori vezetője, Kopek Gábor is magasra tette a lécet.

Több kávézó és vendéglátóhely belsőjét tervezted. Ilyen esetben kinek a fejével gondolkodsz leginkább: a megrendelő fejével, aki a saját álmait, márkáját szeretné megmutatni, vagy a fogyasztó fejével, aki például egy délutáni kávézásra keres ideális helyet?

Mindig mindkettővel számolok, hiszen egyaránt fontosak és alapvetőek.

Az utóbbi időszakból melyek voltak azok a munkák, amelyekre kimondottan büszke vagy?

Szerencsére sok van. Nem is tudom, melyiket emelném ki. Műfajilag is nagyon eltérőek. Utolsó megvalósult munkáim közül említeném például a Lukács Andornak készített installációt a Műcsarnokba, az időközben BigSee Awardot nyert pécsi családi házat, valamint a Piranesi-díjra jelölt Tyukockát, ami egy tyúkól és egy land art projekt összemosása. Ez utóbbit is Zilahi Péterrel, valamint Borbély Fruzsinával és Hajdu Veronikával terveztem, akik visszatérő alkotótársaim. De említhetném saját hétvégi házamat, amit magam tervezek és építek. Ez esetben a folyamat kicsit olyan, mint egy jam session. És ott van persze a Getto Tamással közösen jegyzett Pécsi Vásárcsarnok, melynek sorsa egyelőre még homályba vész, vagy akár a Fonyódi Piac.

A Pécsi Egyetem Épületszerkezettan tanszékén tanítasz. Milyen látásmódot igyekszel átadni a diákjaidnak?

Igyekszem komplex látásmódot átadni, több-kevesebb sikerrel. Számomra az épületszerkezettan nem valamilyen mellékes tantárgy, hanem a létrehozandó alkotások konkrét teste, anatómiája. Úgy gondolom, hogy ennek ismerete nélkül nem is igazán lehet érdemi projektet létrehozni. Kőszobrász sem lehetsz, ha nem értesz a kő megmunkálásához. Túl sok lesz benne az anyag elleni erőszak. Míg ellenkező esetben gyümölcsöző kölcsönhatás alakulhat ki épülettervezés és szerkezethasználat között.

Milyennek képzeled a jövő építészetét?

Mindenképpen izgalmasnak és szupernek!

Fotók: www.sztranyak.com