Imádok felépíteni világokat - Így kávéznak ők, 2. rész
2020-04-30
Interjúsorozatunk második részében Kiss Miklós grafikus-dizájnert kérdeztük többek között kávézásról, az alkotás öröméről, az ideális feladatokról. Miklós nevéhez olyan projektek köthetők, mint a Millenium Háza belsőépítészeti kialakítása, a kaposvári Gard’Ann Cukrászda belsőjének megálmodása, a Budapest Central European Fashion Week vizuális világának vagy a mi nyolckarú barista polipunknak a megtervezése.
Egy alkotó, kreatív ember munkájába mindig rendkívül izgalmas belelátni. Bepillantani a toll-, vagy ecsetvonások mögé, megérteni picit jobban a gondolkodásmódját, hogy mi az, ami inspirálja, vagy hogy mikor érzi úgy, hogy egy-egy feladatban kiteljesedhet. Kiss Miklós grafikus-dizájner esetében pont ez az érzés kerített minket hatalmába. Ő az, aki egyedi, markánsan megkülönböztethető stílusával mind itthon, mind külföldön elismert szakember, és olyan projektek köthetők a nevéhez, mint a Millenium Háza Étterem és Kávézó belsőépítészeti kialakítása, a kaposvári Gard’Ann Cukrászda gyönyörű belsőjének megálmodása, a Budapest Central European Fashion Week vizuális világának vagy épp a mi nyolckarú barista polipunknak a megtervezése. Az Így kávéznak ők interjúsorozatunk második részében Miklóst kérdeztük többek között kávézásról, az alkotás öröméről, az ideális feladatokról.
Ha kávé, akkor mi az abszolút favorit nálad? Melyik a kedvenc elkészítési módod?
Filter! Minden mennyiségben, azon belül pedig rábízom az aktuális baristára, és mindig hagyom, hogy kávét is ajánljon hozzá. A másik nagy kedvencem az espresso tonic. Nyáron imádom a cold brew-t és a nitrós változatát is.
Otthon mennyire merülsz el a kávékészítésben, mennyire vagy home barista?
Semennyire :-) Nincs hozzá türelmem. Marad a kapszulás kávé, amiből megpróbálok nem túl sötétre pörköltet választani.
Milyen az ideális kávéélmény és kávépillanat számodra?
Ez sokféle lehet. Imádom, ha süt a nap és én reggel kávézhatok, valahol kiülve. Imádok például olvasni délután egy jó kávé mellett, lehet regény, magazin vagy képregény is.
A legjobb, ha ezt külföldön tehetem meg. Élvezem, hogy olyankor senki sem zavarhat meg. Természetesen ebben legnagyobb partnerem a feleségem (Cseh Eszter Sára, fotográfus – a szerk.).
Sok helyen jártál már a világban: hol ittad eddig életed legjobb kávéját?
Ezt nehéz megmondani. Igazából az ember ízlése fejlődik. Így az, hogy legjobb, úgy gondolom, nem létezik. Inkább úgy tudnék válaszolni, hogy vannak igazán meghatározó kávés emlékeim, amikre nagyon jó visszagondolni.
Ilyen volt például a Balin található Ubud városában egy specialty kávézó, amit véletlenül találtunk a nászutunkon. Vagy egy nagyon jó cold brew a szintén Balin fekvő Seminyakban, a Revolver nevű helyen, ahová egy sikátorban, egy titkos ajtón keresztül lehetett bejutni. New Yorkban egy szuper aeropress, amíg a feleségemre vártam, aki egy modell ügynökségnél fotózott a Flatiron Buildingnél, én pedig néztem a forgalmat az ablakból a napfényben. Szintén emlékezetes New Yorkban egy V60, amit reggelire a könyvtár mögötti parkban fogyasztottunk el. Szöulban több nagyon jó kávét is ittam, az egyik legkedvesebb a Leeum Samsung Museum of Art mellett volt egy shopban, egy nagyon finom csokis banánkenyér társaságában. Miamiban a legnagyobb forróságban, enyhén másnaposan a Wynwood Walls közelében egy fantasztikus jeges espresso tonic. San Franciscoban egy V60, amíg egy reggeliző helyen a barátainkkal asztalra vártunk, és ahogy bejutottunk, jöhetett egy Mimosa is :). És nem utolsósorban Londonban, egy gyönyörű verőfényes nyári délelőtt egy Espresso Martini az Old Spitalfields Market-en. Mint látható, inkább a feeling az, amit én a kávézásban szeretek.
Mit jelent számodra a kávézás? Vannak kedvenc, jól bevált kávézóid a városban, vagy szereted kipróbálni az újonnan nyíló coffee shop-okat is?
Szeretek próbálgatni, de vannak kedvencek is. Mivel a Széll Kálmán tér vonzáskörzetében lakom, ezért az egyik törzshelyem a Lövőház utcai Kaffeine. Nagyon kedvelem a személyzetet, és nagyon szeretek nyáron kint a teraszukon üldögélni. Másik nagy kedvenc a Brew Bar, a Madách téren. A karantén előtt pedig jártam a Nanushka shopban, és kiválóan éreztem magamat a kávézó részén.
A Roastopus teljes arculatát te álmodtad meg, a névtől kezdve a logón és csomagolás dizájnján át a weboldal felépítéséig. Mennyire kellett ehhez "értened" a kávézás világához? Azaz egy art director mennyire kell, hogy közelről ismerje az adott termék kultúrkörét, amelyen dolgozik?
Szükséges, hogy érezze, elkapja a feelinget. Együtt éljen vele, lüktessen benne és felépítse a világát. Nagyon látszik, ha valamit úgy csinálsz, hogy szereted azt a terméket és szeretsz rajta dolgozni. Nagyon fontos a kémia a megrendelőkkel, és Balázzsal (Bakos Balázs, Roastopus – a szerk.) nagyon jól megértem magamat, tudom, hogy teljesen megbízik bennem.
Művész vagy, festőművészként diplomáztál, szinte egy szóval nem is lehet leírni, mivel foglalkozol: grafikus, art director, látványtervező, belsőépítész, dizájner. Te hogyan gondolkodsz saját magadról?
Igen, ez még nekem is nehéz. Néha azt gondolom, a kevesebb jobb lenne. De mégsem bírok ellenállni: ha érdekelni kezd valami, akkor belevágok. Valahogy olyan ez, amitől úgy érzem, állandóan mozgásban vagyok.
Mit élvezel a legjobban a munkádban? Milyen megbízásokat szeretsz a legjobban?
Ha szabad kezet adnak. Mint a Roastopus. Nagyon meghálálom, és kétszeres élvezettel dolgozom. Imádok felépíteni világokat. Szeretem, ha szakemberként tekintenek rám és rám bízzák a teljes vizualitást, megbíznak az értékítéletemben.
Hogyan épül fel nálad például egy új márka arculatának a megtervezése?
Először mindig kutatómunkával kezdek. Szeretem, ha van egy koncepció, egy vezérfonal, amire felfűzhetünk mindent. Utána kibontom azt a világot, aminek az alapjait lefektettem. A Roastopus arculata nagyon jó példa erre, és nagyon szép a csomagolás kivitelezése is. Ha már van egy jó arculat, jöhet a weboldal, vagy például esetünkben az idei KávéBár Bazárstandja. A kitalált világunk tovább terjeszkedik, és nagyon izgalmas ez a folyamat, amikor az alap formanyelv újabbakkal bővül, mégis egységet képez. A struktúra felépítésében sokat segít az, hogy ennyi mindennel foglalkozom, mert egyszerre sok szintjére látok rá a vizualitásnak.
Az eddigi pályafutásodból melyek azok a projektek, amelyekre a legbüszkébb vagy, és van-e olyan, amivel igazán "meggyűlt a bajod", de annál jobb visszaemlékezni magára az alkotó folyamatra?
Minden munkámat szétcincálom, amikor lezárult, és mindig látom a hibáit. Jelenleg az egyik számomra legkedvesebb munka egy saját magamnak készített, teljesen öncélú rebranding koncepció, a Guggenheim múzeumok arculatának megújítása. Mivel nem volt mögötte megrendelő, így igazán szabadjára engedhettem a fantáziám. Vannak olyan projektek is, amikor nehezebb megfejteni egy-egy identitást, vagy vizuális problémát. Sokat ültem például tanácstalanul Kaposvár logója felett. Vagy nehezen jött új ötlet, miután a Millenium Házánál az első, sok pálmára és szoborra, festett csempére épülő koncepciómat elkaszálták. Vagy amikor elvetik az első pár ötletet és ki kell találni valami újat. Végül valahogy átverekszed magad az ilyeneken is, és várod az isteni szikrát. Mégis jobb, amikor az első ötletet már támogatják, mert az iszonyúan nagy lendületet adhat a projektnek.
Mi a legnagyobb teher az effajta alkotómunkában? Hogyan tudsz ebből kikapcsolni?
Sokszor a munka is kikapcsol. Én azzal mentem fel magamat, hogy saját magam örömére is csinálok munkákat, és amikor elvállalok egy felkérést, igyekszem úgy tenni, hogy az is örömet okozzon. Ugyanakkor imádok utazni és olvasni is, és szeretek titkos felfedező utakat tenni a feleségemmel, amikor csak úgy elmerülünk a gasztronómia kínálta lehetőségekben. Én nagyon öntörvényű vagyok, és nagyon nagy a szabadságigényem, így ha például egy munka elkezd korlátozni, megszólal egy vészjelző, és ha a helyzet nem változik, akkor vagy otthagyom a munkát, vagy el sem vállalom. Nem vagyok éppen könnyű eset. Én mindig a portfóliómat építettem, mert ez az egyetlen, ami mindig fenntartja az alkotót, ez az, ami miatt megkeresik.
A feleséged fotóművész. Miben inspiráljátok leginkább egymást?
Mindent megbeszélünk. Nálunk hangos veszekedés vagy vita hétköznapi témáról nincs is. A vitáink mindig a művészetre vagy az alkotásainkra, alkotói folyamatainkra korlátozódnak. Nagyon inspiráló, ahogy a másiknak lendületet adhatsz vagy elgondolkodtatod. Ezt Eszter jobban csinálja. Én sajnos nagyon egyszerű eszköztárral rendelkezem, ha őszinte véleményt alkotok, és hajlamos vagyok tömören kifejezni, ha valami nem tetszik. De az is biztos, hogy aki ismer, az tudja, hogy mindig őszinte vagyok, és ezt mindig azért mondom, hogy a másiknak jobb legyen, és segítsek neki. A kommunikációmon van mit csiszolni.
Ha nem a művészi pályát választottad volna, melyik az a terület, ami érdekel?
Nincs ilyen :-) Soha egy percet sem gondolkodtam ezen, nagy bajban lennék, ha mégis kellene.
Sok nemzetközi projektet is a hátad mögött tudhatsz. Látsz-e különbséget abban, ahogyan itthon és a nagyvilágban egy márka/termék vizuális megjelenítésének a fontosságára tekintenek?
Igen. A nemzetközi projektjeimnél sokkal profibb a hozzáállás. Sokkal inkább akarják, hogy azt csináljam, amiben jó vagyok, keveset szólnak bele. Azért bíztak meg, mert olyat akarnak, amit én csinálok. Ez csak a saját tapasztalatom, és nyilván korlátozódik bizonyos országokra, városokra. Azt gondolom, hogy az egy főre eső „hülyék” száma mindenhol ugyanannyi. Ezért nyilván ha valaki New Yorkban vagy Londonban dolgozik - a nagy számok törvénye alapján, és a vizuális kultúrának az ott élőkre gyakorolt nagyobb befolyása miatt -, annak a munkáján sokkal nagyobbat lendít egy projekt, mint itthon. Úgy érzed, az álmok megvalósíthatóvá válnak, ami nagyon jó érzés. Szerintem kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci. Más kérdés az, hogy itthon sokszor érzed úgy, hogy ez a 10 millió vizuális szakember országa. Mindenki nagyon jó mindenben.
A jelenlegi munkáidról pár szót elárulsz nekünk?
Jelenleg egy saját kiállításon dolgozom Kínába, és egy saját betűtípuson.
(Az interjúban szereplő grafikák Kiss Miklós munkái, a fotókat Cseh Eszter készítette.)