Blog

Goodbye World of Coffee 2021, Hello 2022

Minden interjú, partneri konzultáció vagy baráti beszélgetés során előbb vagy utóbb felteszitek nekünk a kérdést: Miért Roastopus? Ha nagyon trendik és marketingkompatibilisek szeretnénk lenni, akkor kerítenénk köré egy extracuki sztorit arról, hogy milyen körülmények között pattant ki a fejünkből ez az elnevezés, de a válasz ennél sokkal egyszerűbb. 

Életérzéssel, prémium hazai termékekkel és remek kávékkal várnak – három delikát-üzlet partnerünk mindennapjai a pandémia idején – „Így kávéznak ők” különkiadás

Bármelyikük üzletébe belépve annyi szemet gyönyörködtető finomságot és tehetséges kezek által alkotott portékát látunk, hogy egyik polctól rohannánk a másikig. Az ő szemükben pedig elhivatottságot, csillogást, vállalkozásuk iránti lelkesedést találunk, ami rögtön átragad ránk is. Nincsenek most könnyű helyzetben, hiszen az elmúlt egy évben számtalanszor terveztek újra, hogy vásárlóikkal szüntelenül találkozhassanak, de mindennap úgy ébrednek, hogy ha újra nyílik a világ, náluk ugyanazt a hangulatot élvezhessük, mint azelőtt. 

„A célunk az, hogy a sörökön keresztül a vidéki létet próbáljuk meg menőbbé varázsolni" – Így kávéznak ők, 5. rész

Emeleti lakásból induló sörfőzés, a tökéletesre törekvő újratervezés, pazar sörkínálat, frappánsan egyedi márka és sörnevek. Ha pár szóban összegezni kellene, miben áll az UGAR Brewery egyedisége, talán ezek lennének a legfontosabbak. A vidéki élet báját bemutató, törökszentmiklósi sörfőzde megálmodójával, Magyar Zoltánnal beszélgettünk az ő történetükről, és persze kicsit a kávézásról is.

Az újhullámos kávékkal számomra kinyílt egy világ, ami elég erősen beszippantott – Így kávéznak ők, 4. rész

Energiával tele érkezik meg interjúnk helyszínére, a Bestiába, majd miután köszöntött minket, rögtön oda is lép egy vendéghez, aki közös fotót kér tőle. Sokféleképpen nevezték már a média hasábjain, séfnek, ételkritikusnak, gasztrogurunak, de egy biztos, ismeri a gasztronómiát kívül-belül és nagyon jól áll neki ez a szerep. A kávékkal sincs ez másképp, ebben a témában is kifejezetten tájékozott és igazi specialty rajongó. Wossala Rozinával beszélgettünk kávéfogyasztásról, arról, hogyan lett a gasztronómia az élete és milyen kávéélményei vannak – mert abból van bőven.

Száraz, félszáraz - Még mindig kávé a téma

Most egy kicsit szakmai vizekre evezünk, de ígérem, nem fogunk elveszni a részletekben, a főbb jellemzőkre szorítkozunk. A kávécseresznyéről, és annak feldolgozási módjairól lesz szó, legalábbis a legelterjedtebb módszerekről. 

 

Ízjegyek, termőterületek nyomában – Keep on szörcsing

Ott vesszük fel a fonalat, ahol az előző bejegyzés véget ért, mégpedig az ízjegyeknél. Eper, cseresznye, őszibarack, és hasonló gyümölcsök a kávéban? Hogyan kerül bele, ízestíve van? Ígérem, hogy rövid lesz a felvezetés, de utána minden kérdésre választ adok, illetve kicsit elkalandozunk a termőterületekre is.

Izgalmas utazás az ültetvénytől a csészéig - Avagy hogyan hozzuk el nektek a legjobb zöldkávét

Akkor vágjunk is bele az első blogbejegyzésbe, ami a kulisszák mögé enged betekintést. Balázs vagyok, a Roastopus egyik alapító tagja, többek között én felelek a kávék beszerzéséért és a pörkölésért (innen is köszönet Gabinak, hogy nekem jutott az izgalmas része :) ). Ebben a részben a kávé útját szeretném bemutatni, egyszerűen és érthetően, néhol szándékosan konyhanyelven. 

Ma ott vagyok, ahol lenni szerettem volna – Így kávéznak ők, 3. rész

Már 2008-ban Junior Príma Díjjal tüntették ki, azóta számtalan kimagasló tervezői munka van a háta mögött. Egyetemi oktató, a 2017-es Lipcsei Nemzetközi Könyvvásárra alkotótársaival közösen tervezett magyar pavilon hazai és nemzetközi viszonylatban is rangos elismerést kapott. Miért választotta az építész szakmát, mely projektjeire a legbüszkébb, és egyáltalán, kávézik-e Sztranyák Gergely? Ezekről beszélgettünk a fiatal pécsi építésszel.

Imádok felépíteni világokat - Így kávéznak ők, 2. rész

Interjúsorozatunk második részében Kiss Miklós grafikus-dizájnert kérdeztük többek között kávézásról, az alkotás öröméről, az ideális feladatokról. Miklós nevéhez olyan projektek köthetők, mint a Millenium Háza belsőépítészeti kialakítása, a kaposvári Gard’Ann Cukrászda belsőjének megálmodása, a Budapest Central European Fashion Week vizuális világának vagy a mi nyolckarú barista polipunknak a megtervezése.
 

HYPEANDHYPER interjú - "Elég magasra tettük a mércét" | Roastopus: kávé & design

Pörkölőnk története a popcorn géptől a KávéBár Bazárig - a Hype and Hyper magazinnak meséltünk a Roastopus indulásáról, a kávé iránti szenvedélyünkről és erről a nem mindennapi munkáról.
Nyolckarú baristánk megszületéséről pedig arculatunk tervezője, Kiss Miklós grafikus-dizájner rántja le a leplet.

Ha egy forgatáson nincs kávé, ott előbb-utóbb forradalom tör ki - Így kávéznak ők, 1. rész

Stílusosan egy art mozi – kávézóban találkozunk. Mi más szolgálhatna ilyen tökéletes helyszínül ahhoz, hogy egy forgatókönyvíró-rendezővel a kávézásról és a filmekről beszélgessünk. Péter pontosan érkezik, majd elmeséli, hogy egy ideje már nem kávézik. A kávézáshoz különleges kapcsolat fűzi, mégis úgy dönt, a kávéscsészét lecseréli és maradnak csak a filmek. Szajki Péterrel, többek között az Intim fejlövés, a Nejem, nőm, csajom és a Most van most című filmek forgatókönyvírójával és rendezőjével beszélgettünk.